rita19530▼

dezsoili: Igaz kissé melankolikusabb verse ez Adynak, de annyi szépség, annyi báj van benne, hogy mi is példát vehetnénk belőle. Legyen áldott, szép új napod, kívánom, hogy minden a tied, legyen. A kávém repül az éteren keresztül…. Puszi Ili ADY EDRE - SÓHAJTÁS A HAJNALBAN, Óh, pírban fürdő Szépséges világ, Pihent testeknek Boldog, lomha kéje, Rejtelmes, fényes, Ezer puha fészkű, Gyönyörű város. Óh, szent hajnal-zengés: Élet szimfóniája, Csodálatos Élet, Be jó volna élni. Mennyi öröm zúg És mind a másé, Mennyi arany cseng És mind a másé, Mennyi erő küzd És mind a másé, Mennyi asszony van És mind a másé, Mennyi új kéj zsong És mind a másé, Mennyi szándék tör És mind a másé, Mennyi minden van, Mennyi szép minden, Mennyi szent minden És mind a másé.

dezsoili: Áldott, békés, pihentető vasárnapot kívánok. Elképzelhető, az idén ma lesz az utolsó igazán napos délelőtt, használd ki sétával. Előtte egy friss ? Fogadd szeretetem jeléül, Ili. Isten képe. Réthy László Hatodnapon teremte Isten embert, Mint Mózes első könyve mondja: Saját képére! s aztán megpihent, mert A nagy probléma meg volt oldva. Saját képére? - Különös, hiszen ha Végignézzük az emberfajokat, A fehértől a koromfeketéig Egymás mellett van minden változat. Az igazi melyik hát - amely joggal Hivatkozhatik Isten képire? - Olyan kérdés ez, melynek sohasem Juthatnak el a - végire. De ha a tételt megfordítjuk: - Az ember alkotta meg Istenét! Megértjük, mért volt fehér Jahve És mért imád a néger feketét? Az Isteneszmének az ember Amilyen maga, olyan színt ád, Amilyen saját lelke, lénye: Hisz’ magáról veszi a mintát! Ha ember helyett a világon, Más állatfaj volna a vezető, Isten képét minden bizonnyal Úgy festenék, amilyen ő. Ha a madár volna e sorsban, Azt mondaná, ha a nap fölkel: A láthatáron égi Isten Arany páva alakban jő fel. Ha pók volna szellemfölényben: Órjás póknak képzelné Istent, Ki hálójával tartja össze Az Eget, Földet, a nagy Mindent! S ha szarvasmarha volna az, ki Megértené a Mindenséget: - Egetrázó múúú! ünnepelné Az aranyszarvú istenséget!

dezsoili: Napsugaras novemberi reggelt kívánok, amíg csak lehet, menjetek sétálni a piacra, a boltba bevásárolni. A kávém lefőtt, szívpostán már elküldtem, a szeretetemmel melegen tartom. Áldott szombatod legyen, Ili. Radnóti Miklós : Nem tudhatom… Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyermekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága, s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy - egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a ház falakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja , hol lakott itt Vörösmarty Mihály: annak mit rejt e térkép? gyárat, s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát.

dezsoili: Nagyon szép napot, áldott hétvégét! A kávém kicsit kései, de tisztaszívből jövő. JÓZSEF ATTILA Tűzben, időben Kiben a mestert ifjan megtaláltam, ő már örökkön mesterem marad. Törékeny, karcsú férfi. Nem halálban - egy árnyas úton sietve halad, a Liget fáit ifjan fütyörészi s mint nyáj tolul utána lomb, virág: megáll, a hosszú kéményeket nézi, lesi a füst fekete angyalát. - Egy asszony piros reszelős kezében megmelegedni keze megpihen: nagy szikrák gyúlnak s szétomolva, ében halállal tűnnek el a semmiben. - Az éhség, a sötétség salakdombján mint búvó patak, vörös tűz fakad, s végigviharzik öreg erdők lombján, ordítva lángot, üszkös szavakat. Ő itt halad a tűzben, az időben, nem rontott rajta ellenség, barát, olvadhatatlan - fémfakasztó hőben, s a vihar nem moshatja mosolyát. Olyan okos, mint lámpánkban a villany, hold-életünknek klorofilja, zöldje, tó-életünkben hullám, álmainkban a megvalósuló rend, s a vastraverzeken simogató csend, lírai, tudományos, eposzi és magányos ki délben levest velünk kanalazva azt magyarázza, mi lesz majd tavaszra.

dezsoili: Számomra nagyon kedves ez a vers, amivel látogatóba jöttem, így délután hozzád. Fogadd tőlem szeretettel. Legyen kellemes estéd, Ili. Szabó Magda Terítsd arcomra álmodat Ó álmodó, micsoda álmokat szoríthatsz fáradt szemhéjad alatt, míg a nappalok szörnyű szőttesét meg nem nyugvó agyad úgy fejti szét, hogy mégis, újra, szebben összeáll, rívó élet és mosolygó halál a képen összebékél, elpihen, s magára lel a sértett értelem. A múltra hág az új fényben derengő puhaszájú és érzékeny jövendő, s nyomában ott léptet félénk lovon a rózsástalpú, szelíd hajadon, a hajnali reménység, szép húga; az ég meggyűrődik, alázuhan, a szél csücskeit összehúzza, meg is köti, botjára szúrja, elindul vele vándorútra, s a föld ott marad egymaga, se teteje, sem ablaka, s akkor kinyitja viola szemét a bársony szerelem, s ott lebeg súlyos mosolya a föld felett, mint kupola. Ó, álmodó, nincs hit szívemben, nincs isten, aki óvna engem, anyámnál is öregebb lettem, s a halál egyre közelebb, — terítsd arcomra álmodat majd, mint egy szemfödelet!

gudes: