biborka▼

dezsoili: Igaz kissé melankolikusabb verse ez Adynak, de annyi szépség, annyi báj van benne, hogy mi is példát vehetnénk belőle. Legyen áldott, szép új napod, kívánom, hogy minden a tied, legyen. A kávém repül az éteren keresztül…. Puszi Ili ADY EDRE - SÓHAJTÁS A HAJNALBAN, Óh, pírban fürdő Szépséges világ, Pihent testeknek Boldog, lomha kéje, Rejtelmes, fényes, Ezer puha fészkű, Gyönyörű város. Óh, szent hajnal-zengés: Élet szimfóniája, Csodálatos Élet, Be jó volna élni. Mennyi öröm zúg És mind a másé, Mennyi arany cseng És mind a másé, Mennyi erő küzd És mind a másé, Mennyi asszony van És mind a másé, Mennyi új kéj zsong És mind a másé, Mennyi szándék tör És mind a másé, Mennyi minden van, Mennyi szép minden, Mennyi szent minden És mind a másé.

dezsoili: Ma reggel, szavak nélkül szeretnélek köszönteni. Emlékezz, csendben, méltósággal. Aki nem tud emlékezni, toporog egy helyben. Akit az Isten rendel azt soha ne engedd el fogd a kezét, a lábát a fenekét, a bokáját - abba mindig kapaszkodj ha lerúg is, ragaszkodj nézd a fogán a fények futását szemöldökének varázsát este hatkor hogy milyen nagy ilyenkor lesd a körmei ívét hogy kikaparják ismét a szemed hogy ne lássad az elárultatásod. Föltündöklő nyakát nézd, ahogy sohase másét becsapva és szelíden, ahogy rendeli Isten. Mindent megér a szobája, a melege, a mohája a dunyhája, az ágya, az összerándulása a bőre reszketése, a beleegyezése a bögye, a bibéje, a pihéje becézve. Mindent megér, ha Isten elrendeli egyetlen és szűzi szerelemnek akit csak Neked enged... azt soha el ne engedd legyen kicsike, mulya, vagy leány elárulva akit az Isten enged, az legyen a szerelmed... (Gyurkovics Tibor - Akit az isten rendel...)

Eszti: Jó pihenést kellemes estét.Eszti A nem-lehetből, mondjad, még lehet másképp lehet, vagy már csak így lehet, hogy nem lehet más, csak a nem lehet? Kimondanám már, hogy isten veled, de fölsikolt bennem a nem lehet! mert hajad, orrod, szájad és szemed - mert az leszek, jaj, megint az leszek, az a csordából kimart, seblepett, kölyke-se-volt, nősténye-elveszett csikasz, ki nyugtot csak akkor talál, ha puskavégre fogja a halál. De este lett, és olyan este lett, megleltem újra arcod és kezed, egymás szájába sírtuk: Nem lehet, hogy már csak így, hogy másképp nem lehet! és hajad, orrod, szájad és szemed. S ki azt hittem, hogy élni ébredek, megint csak itt, megint e dérlepett falak között, megint a nem lehet. Vacog a szív, veri a perceket, veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet! Ha megyek már az utcán, úgy megyek, gázolva folyót, zihálva hegyet, mert voltak folyók és voltak hegyek és voltak évek, voltak emberek és mi volt még! mi volt! és azután egy nyári perc december udvarán - a vén remény... és voltak reggelek, mikor veled, melletted ébredek és hajad, orrod, szájad és szemed s az ing, s a váll, s a paplanon kezed... Úgy szól a szó, mint az emlékezet - hát nincs szavam több és nem is lehet. Számomra ismeretlen szerző